Három gyerek bandukolt az úton az októberi aranyszínű napsütésben. Két lány és egy fiú. Véletlenül rendeződtek -e nagyságrendi sorrendbe vagy tudatosan nem tudni. A legmagasabb lány bizonyára a legidősebb közülük olyan tizenkét tizenhárom éves forma lehet. Ez a sötétbőrű, sötétszemű, régi mongol vonásokat viselő lány láthatólag a hadvezér a kis...
– Miért nem lehet egy kutyám? – tette fel a kérdést sokadjára húgom.
Feljebb tolta orrán nehéz szemüvegét és úgy nézett. Úgy nézett. Kérőn, esdeklőn, azzal a nézéssel. Ezt a nézést alkalmazta akkor is mikor próbált kicsalni féltve őrzött csokoládémból egy kockát miután ő az övét már szétosztogatta közöttünk. Ritkán adtam neki.
– Minek osztottad szét,...
Lassabbra fogta lépteit, hogy többet időzhessen az utcában.
Szívembe zárt apró emlékképeim közül egy.