Szerelem a járvány idején

Nem akar ő semmi mást csak hagy pillantson abba a kék tavakat idéző boci szemeibe.

Ha megengedi lehet megszorítja még kezét is.  Ha pedig a kezét szorítja akkor lehet meg is csókolhatja! - futott át rajta a gondolat, amibe beleremegett szívének utolsó szeglete is.

-Nem csókolhatom meg!- riadt fel benne a féltés.
Azt mondják három falura innen valami halálos kór ütötte fel a fejét! A Jani is betegen fekszik. Az erős, vasöklű kovács gyerek. A minap még nála volt patkoltatni Dalma lovát.
Most meg, hogy fekszik a Jani.
- Majd kigyógyú az, mé ne gyógyúna.
Azé mé a kereszapja akivel együtt vitték a kovácsműhelyt belehalt attól őneki még nem kő. Állítólag kiköpte az öreg a tüdejét.
Azt mondják el lehet kapni ezt, én meg ott vótam . De nem bírom ki azok nélkül a szemek nélkül, csak egy pillantást akarok nem többet. Közel se megyek akkor hozzá nehogy még valami baja essék Mariskámnak, majd csak messzirő integetek neki! - határozta el magában.
Kapta a kalapját és öles léptekkel, dobogó szívvel nekilendült az útnak. Volt az vagy 15 km, de mit számított húzta a szíve.
Havas szél fújt odakint. Nekitámasztotta testét a hófúvásnak, leszegte fejét, kalapját jól szemébe húzta, el ne vigye a szél és kitartóan gyalogolt.
Nem volt magas az óra, de ilyen négy óra tájt már majdnem sötét volt.
A fehéren világító hófödte tájat már kezdte betakarni az esti szürkület.
Egy hete látta utoljára a lyányt. Legelőször meg a nyáron. Messziről figyelte őt . Táncoltak, énekeltek az eladó sorban lévő vagy már ahhoz a korhoz közelítő lyányok. Kört alkottak és csúfolódó dalokat énekeltek. Kiénekeltek azok mindent, minden kis titkocskát tudtak, ismertek. Mindegyik csúfolódó dalocska után csilingelőn kacagtak.
Félve lapult a kocsma szegleténél nehogy meglássák, nem akarta, hogy csúfondáros nyelvükre vegyék. De a szemei csak úgy sütöttek a messziségbe. Mintha valami erő lakozna bennök , olyan erő ami fogjul ejti szerelme tárgyának a szemeit és azon keresztül annak a lelkit. Mariska érezte, hogy ott van, a szeme csak akkor szakadt egy pillanatra el a szemétől mikor elfordult vele a táncoló kör. Úgy tért vissza tekintete minden pillanatban az övéhez, mintha mágnes húzná.
Sokáig ácsorgott ott, várta szétszélegyenek a lyányok . Úgy tervezte nyomába szegődik. Jött is Mariska az úton, orcái olyan pirosak voltak, mint az eperalma, szemét lesütötte.
Nem tudta mit is mondthatna neki.
Bandukolt csendben a nyomában.
- Olyan szép szemed van te lyány! - szedte össze végül bátorságát.
Mariska, ha lehet még pirosabb lett, majd lassan ráemelte kökényszínű szemeit.
- Igen? - kérdezte alig halhatóan.
- Igen, sosem láttam szebbet ! Nézném míg meg nem halok ! - szaladt ki a száján.
Így kezdődött a szerelmük.
Körülbelül félúton járhatott már a hóforgatagban mikor gondolataiból felriasztotta a szántóföldről felröppenő varjúsereg, jobbra pedig egy fekete rigó szállt le a hó alól pirosan kikacsingató csipkebokorra.
Elbizonytalanodott.
Rossz jelek.
-Fene azt a kórságot ! Nem fogom kibírni, hogy messziről nézzem Mariskámat, de az a kovácsgyerek is beteg, pedig olyan erős legény ! Mariskám gyenge, törékeny, mint a nádszál.
Azzal dühödten legyintve megfordult és csalódottan hazakullogott.
Fájt a szíve nagyon, ment volna, rég látta őt, de féltette még önmagától is.

Egy hét múlva hírt kapott.

Összetörten roskadt le a gémeskút kávájára, de legszívesebben belefordult volna a kútba.