Csak egy könnycsepp

Minden Kedves Olvasómnak ezzel a rövidke írással kívánnék Boldog Új Évet! Köszönöm, hogy velem tartottatok, kívánom, hogy legyen látó szemünk és kegyelmekben gazdag az előttünk álló új esztendő !

A gyertya füstje kígyóként tekeredve szállt a magasba.

 – Bárcsak ugyanígy elfújhatná az elmúlt év minden fájdalmát, mint ezt a gyertyát! – gondolta. Egy könnycsepp indult lassú útjára, fényes csíkot hagyva maga után az arcán. Nem törölte le, hagyta hagy folyjon fájdalmas lomhasággal végig az orcáján. Mintha abban az egy átlátszó cseppben sűrűsödött volna minden érzelem amit élete első igazi szerelmével megélt. Keserédes menyország. Elfacsarodott a szíve, de most nem akarta elnyomni, nem akart az érzéssel semmit. Csak hagyta. És egyszeriben a fájdalom felengedett, átvette a helyét valami megértő melegség, valami amit az eszével nem értett. Látni kezdett. Meglátta a minden mögött meghúzódó mozgatóerőt. Meglátta, hogy a fájdalmat okozó csak segítségért kiállt. Azért a szeretetért sikolt amitől elválasztotta az egója rémuralma. Ugyanakkor meglátta önnön szerepét is a történések mögött. Látta önmaga kezében gyufát és az ő kezében a gyújtózsinórt.

– Fájdalmat nem tud okozni kinek nem volt része benne. Az Istentől leválasztott emberi rész sebet kap és megkönnyebbülést keresve revansért kiált. 

– A fájdalom ami rámtalált éppúgy az én gyermekem, mint az övé, belőlem indult útnak, hogy aztán visszatérjen hozzám és belőle indult útnak, hogy visszatérjen hozzá. A könnycsepp elérte arcának szegletét és nyakának vonalánál, a blúza szegélyénél elfogyott.

– Azt hiszem ezt hívják kegyelemnek! – mondta ki hangosan az utolsó szót.

 – Bárcsak ő is megtapasztalná! – óhajtotta.

– Megfogja! A benned megszülető dolgok a külvilágodban is testet öltenek! – jött a megnyugtató felelet.