A vetők

"Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz". 

 Az Öreg elfordította a kulcsot a piros száztizes Skodában. A csehszlovák álomkocsi elsőre gyújtott. Az autó orra most kissé lejjebb került a megszokottól, nyomta a rakománya. De nem bánta. Vetni mennek.Nem egyedül megy. Itt van neki a legöregebb fiú unoka. Őt hordja magával mindenhova. Most is jön vele. Már tizenhét éves, nagy segítség. Berakta a nehéz gabonazsákokat is elölre a csomagtartóba, de lecsukni már nem bírták a fedelet.

– És már vetni is jól vet a kölök! – gondolta elégedetten mikor kigurult az útra.

– Hova megyünk Apa? – kérdezi az ifjonc.

– A Borsóhegyre! – mondja. Úgy döntött azt megcsinálják ma, aztán a másik hektárt a patak parton majd legközelebb.A dombnak fel kicsit küszködik hátul a motor, de tudja nem lesz gond. Jól jött ez az autó a családban.Orvoshoz, másik városban lakó lányához is könnyebb lett az eljutás. A fiút is mikor megy vissza vasárnap az iskolába le tudja vinni a buszhoz a másik faluba. Örömmel teszi. Valami kimondatlan egyezség van közöttük. Számíthatnak egymásra. Ő a munkában, a kölök meg abban amiben szükséget lát. Igaz, kezd kissé megbokrosodni, mert mostanság már kéreget a borából is, amikor összegyűlik nála a haveri társaság. De nem.sajnálja tőle, hisz vele kapálja a szőlőt. Meghát meg kell kell kóstolni a munka gyümölcsét!– Jó hogy letudtam tenni újból a jogsit. Szamár voltam, hogy megittam azt a két pohár bort akkor az indulás előtt. De megtanultam, többé nem nyúlok pohárhoz, ha vezetek! – erősíti meg magát most is gondolatban, mint ahogy mindannyiszor mikor a kocsiba ül. Nem számolt vele azon a napon hogy még vezetni fog. Jólesett az a két pohárka othello, aztán szólt a telefon, hogy buszhoz kellene menni a Mamáért. Hát ő meg beült és ment.A rendőrök meg minthacsak rá vártak volna. De letette újból a vizsgát és milyen jó! Most mivel vinnék a gabonát, ha nem vezethetne!Rágyújt. Letekeri kicsit az ablakot, mégis kiviszi a huzat jobban a füstöt. De a Mars vaskos illata még így is megül az autóban.Szippant belőle egyet kettőt aztán rátör a szokásos köhögés. A kórmány baljóslatúan meginog a kezében. Míg a füsttel hadakozik addig az unoka nyomja a láthatatlan féket az anyósülésen. A keze is készenlétben, hogyha úgy lenne esedékes akkor átvegye a kórmány feletti irányítást.

– A krucifixomos krucifixomát krrucifix! – pöccinti le egy lassú mozdulattal a cigaretta végéről a hamut az ablakon miután csillapodik a köhögése. A Borsóföldön szethordják a négy zsákot a földterület szélén.

– Hozd ide fiam a kötényeket, ott hagytam a körtefa alatt – szól az onokához.

– Hazafele ne feledjünk szedni a körtéből! – mondja miközben magukra kötik a kötényeket. Összefogják a csücskét majd telemerik gabonával egy fémbögre segítségével. Nem tudják elfogni széltiben ketten a földet, többször kell végigmenni rajta. Ránéz a fiúra, az meg vissza.

– Mehet? – kérdi az a szemével.Ő válaszol, szintén a szemével. Nincsenek szavak, mert nem kellenek, értik ők egymást, és mert vetni így kell. Így tanulta. Meg még másképp is, mert akkor a kenyerük múlott rajta.– Ha kenyér van minden van! – jutott eszébe a mondat ami minden vetéskor felötlött benne. Csak most már a kenyeret az üzletben veszik, a gabona az állatoké lesz. De akkor is.

– Akkor is vetek, mert a föld azért van, hogy belevessünk valamit. Belenyúlnak a köténybe. A magok ismerősen simulnak tenyerükbe. Csuklóból jön a mozdulat. Először balra vetik marokból aztán jobbra lendül a kar, nyílik a két ujj, a mutató és a hüvelykujj, és terül az éltető mag a másik oldalra is. Olyan másfél métert lefog egyik és másik felén is a két vető. Mostanra a fiatal felnőtt lépése hozzászokott az öregéhez. Régen sietett, dobálta gyorsan balra, jobbra, de aztán kialakult. Egy lépés, egy hintés és mindezt egyszerre az öreggel. 

Az Öreg. Ekkor még nem is gondolkozott mit jelent neki. Annyit tudott számíthat rá. Mikor kisgyerekkorában egy falubelitől akkora pofont kapott, hogy felmosta az aszfaltot és nedves nadrággal ment haza akkor a magas, erős ember, az ő Öregapja felült a nagy orosz biciklire és elment a Dezső után aki egy nála fiatalabb szálfaerős férfi volt. Nem tudta mit csinált vele, de lerendezte. Később azt beszélték szöges deszkával tanította móresre.Egy lépés, egy hintés. Csendben, szó nélkül, csak a szemek pergése hallik. Elvetik a magokat. Ha jó talajba hull sokszoros termést hoz, de ha kavicsosra akkor feleszik a madarak.Egy lépés, egy hintés balra aztán vissza nyílik a tenyér és hull a szem jobbra.Egyszercsak üresen fekszenek a zsákok a földön, pont annyi vetőmag volt amennyi kellett.Olyan volt, mintha egy istentisztelet ért volna véget. Álltak még egy kicsit, az öreg áldást kért a veteményre aztán még végignéztek a földön majd egymáson. Az öreg és az onoka. Ekkor egy érzés pendült meg az öreg lelkében.

– Gyere fiam menjünk, szedjünk még abból a körtéből – ennyit mondott, az érzésről nem beszélt.

Ötvenöt évvel később. Egy piros Skoda Octávia kanyarodik a főútról a hepehupás földútra.

– Miért térsz itt le? – kérdezi az anyósülésen ülő idős férfi a fiatalabb sofőrt.

– Múltkor megálltam itt egy kis pihenőt tartani és találtam itt azt a fajta körtét amit úgy szeretsz! Gondoltam megnézzük – válaszol apjának a férfi. Kiszállnak. Az idősebb végighordozza tekintetét az elterülő tájon.

– Még nem lesz érett a körte fiam! – mondja halkan.

– Honnan tudod? – indulnak el a fa irányában.

– Onnan, hogy őszi vetéskor szoktuk szedni Dédöregapáddal – sóhajt.

Igaza lett, a körtének még kell olyan egy hónap, hogy beérjen.

– Mit szólnál Apu, ha visszajönnénk egy hónap múlva? – kérdezi hangjában egy kis vidámsággal.

– Azért nem kell egészen idáig jönnünk! – mondja.

– Vetni fogunk – kacag fel a fiatal férfi – visszavásároltam a földet! Az idős embernek Nagyapja arca és egy érzés kéreckedik a lelkébe.

– A jó mag elhalt, de megsokszorozódott – gondolja és kezét fia vállára teszi.